|
A www.eduart.hu célja, hogy a művészetoktatási intézmények kommunikációját segítse, s elérhetőségüket megkönnyítse a régi és leendő növendékek, illetve az oktatók számára. Az oldal egységes adatbázisban mutatja be és teszi kereshetővé a hazai művészeti oktatás teljes intézményrendszerét, bemutatja az intézmények által nyújtott képzéseket, szolgáltatásokat és azok elérhetőségét, vagyis információs és kapcsolódási pontként szolgál a művészetoktatási intézmények és a közszolgáltatások felhasználói számára. Az Edu-Art központi adatbázisban zenei és képzőművészeti, színház- és táncművészeti képzést nyújtó iskolák: alapfokú művészetoktatási intézmények, művészeti szakközépiskolák, főiskolák és egyetemek, valamint a legváltozatosabb tanfolyamokat szervező művelődési házak gazdag kínálata szerepel. Az adatbázis kereshető oktatási szint, képzési ág és forma, valamint helyszín szerint, de az intézmények bemutatkozó lapja közvetlenül is elérhető, ahol az intézmények rövid bemutatkozása, oktatói, programjai és művészcsoportjai találhatók meg. Az adatbázisban szereplő intézmények – rövid regisztrációt követően – szabadon módosíthatják, frissíthetik portfóliójukat, lehetővé téve, hogy az érdeklődők mindig naprakész információkhoz férhessenek hozzá. A művészetoktatásban résztvevők számára a képző intézmények adatai mellett olyan hasznos információkat kínálunk csokorba gyűjtve, mint a művészetoktatás kellékeit forgalmazó szaküzletek, kiadók, szakmai szövetségek és társaságok elérhetőségei, pályázatok, versenyek és hírek, valamint az oktatók és a hallgatók munkáját is segítő oktatási segédanyagok. Az Edu-Art működtetője a Jeunesses Musicales Hungary (Ifjú Zenebarátok Magyarországi Egyesülete), szakmai partnere a Fidelio.hu programmagazin. A program a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával, az eMagyarország Program keretében valósult meg.
|